"Hogy mit kaptam?
Péter írásaival, videóival nagyon sokat segített abban, hogy végül világosan meg tudjam fogalmazni, hogy mi is volt az a „valami nincs rendben, biztos, hogy így kell-e ennek lennie érzés” ami szinte folyamatosan ott motoszkált az agyamban. Furcsa érzés volt. Néha azt éreztem, hogy mintha nekem szólna minden mondata, szeretem olvasni az írásait, nézni a videóit.
Aztán tavaly júniusban, Apák napján kitett egy posztot, amiben szinte szó szerint sikerült megfogalmaznia a bennem háborgó gondolatokat, és sikerült egy frappáns mondatban összefoglalnia a lényeget, ami teljesen telibe talált:
Akkor még nem tudtam, hogy a magas „életszínvonalnak” semmi köze az életMINŐSÉGhez.
Ha csak ennyit kaptam volna is megérné ezt a pár sort, de aztán volt szerencsém részt venni Péter őszi, Az élet hat bástyája című szeminárium sorozatán, és minden este minimum két-három olyan gondolattal, kérdéssel, feladattal álltam fel a gép mellől, ami helyrepakolt bennem egy-két építőkockát.
Ismerd meg Pétert, a módszerét, hallgasd meg – elgondolkodtató, olykor provokatív – gondolatait, kérdéseit! Ismerd meg a saját tehetségeidet, ne hagyd, hogy visszatartsanak a hátráltató tényezők, hozd ki magadból, a benned rejlő potenciálból a lehető legtöbbet! Ne feledd, You are more!"